.. az edzőteremben.

Már korábban meséltem hogy mióta felfüggesztették az egyetemi tanulmányaimat bődületesen sok szabadidőm lett, és nagyon sok felesleges energiám amit nem tudtam levezetni. Gondoltam egyet, egy délután átmentem a szomszédos hotelbe, hogy csókolom, kérek szépen egy kondibérletet. Életemben nem láttam még olyat hogy konditerem.

1. Nap: Megvettem a bérletet (egy egész munkanapnyi fizetésem(!!!!!!), kicsit fájt), hazaszaladtam éppen öltöznék át hogy na akkor csapassuk. De opsz, nincs cipőm. Mert amikor költözni kellett akkor otthagytam, mondván "hogy cipeli a f.szom ezt a régi szakadt szart". Kissé morci voltam, összeszedtem magam elmentem az első bevásárlóközpontba kici occó sportcipőért. Na az a bizonyos kici occó cipő 8k-nál kezdődött, és szaladt is fel bőven 40fölé. *Ide illesszetek be egy tetszőleges káromkodásokat tartalmazó mondatot* nem vagyok hajlandó 2ezer forintnál többet kiadni egy oylan cipőért amibe csak belerohad a lábam és szétszakítom. Még morcibb lettem, hazamentem.

2. Nap: Csak van Budapesten is olyan rész ahol olcsón lehet szar cuccokat szerezni? Elnavigáltak pár helyre, néha éreztem a hátamban a lehetséges bicskát is. De végre megtaláltam álmaim cippelőjét, egy random aluljáró turkálójában. Egy ocsmány, sárga, leggyászabb műanyag de csodálatos 1500Ft-os "sportcipőt".
Hazamentem és boldogan öltöztem a modern, kényelmes, testhezálló sportöltözetbe. Vagyis, occó kínai testszínű sportmelltartó, vastag téli hosszú zokni, ronda sárga undorító műanyag cipő, gólyatáboros fos zöld póló, és a gimis tesinadrágom amiben ha sétálok leesik rólam. Ó és túrtam egy kulacsot is 200Ft-ért. Bemegyek, mindenkin a legdrágább és legmodernebb sportcucc 10k-s jóganaci 20k-s futócipő.., kicsit se néztek egy hanyag csövesnek. De én úgy vagyok vele hogy nem vásárolok össze minden szart előre, ha majd bejön az új hobbim akkor befektetek új dolgokra. Jó lehet nadrágra mégis kéne :D
Kis idő múlva szembekerültem azokkal bizonyos gépekkel. Boldogan szaladtam az egyetlen ismerőshöz, és a titkos szerelmemhez a szobabiciklihez. Imádok bicajozni, komolyan. Hát ezen kicsit sok gomb van.. hiába a 21. század meg minden, de basszus a dolgok nagy részen akkor is csak egy kibekapcsgomb van. Addig nyomogattam még valamit el nem kezdett számolni. Hát ez izi, tojuk fel maxra. Oké nem para. Aztán néha akadt egyet kettőt a pedál amitől majdnem leestem arról a szarról. 30 percig szórakoztattam magam a biciklivel. Na mennyünk felfedezni...
A taposós gépek viccesek voltak, tériszony minden, nem értettem hogy működik. Az egyiken szabályosan rávetődtem a habtestemmel hogy mozduljon meg de semmi.. (majd egyszer ellesem valakitől). A futópaddal úgy vagyok hogy félelmetes, szeretek én mozogni a földhöz képest, és nem fordítva. Faluból gyüttem, a mozgólépcsővel sem sikerült még megbarátkoznom :D. Ráadásul a futás szerintem rohadt unalmas ^^ Áttértem a gyúrós részhez, hogy huh ezek faszák, izi. Na miután 2percig húzogattam az 5 kilós szaromat.. olyan *ide helyettesítsetek be valami olyat hogy gecijólnézki* pasik társaságában, kissé elszégyelltem a krumpli testemet és a papucsállatkához hasonló fizikumomat, és visszamentem biciklizni..

3. Nap: Hátő... bulika volt :D

4. Nap: Ismét egy lógós nap, rendezvényt szerveztem.

5. Nap: Inkább nem nyúltam már semmihez és 1,5 órát bicikliztem.

Amíg nem vagy közvetlenül benne egy dologban addig rohadtul nem látsz belőle semmit. Elmentem egy OKJs képzésre, őszintén megmondom.. diákért szotyizni egy fél évet. És meglepően mondom nagyon tetszik. Alapból a szakma sem áll távol tőlem, de a légkör ami ott fogadott, esküszöm trópusi szigeti nyaralás az egyetemhez képest.

Itt vagyok valaki. Itt foglalkoznak velem. Itt ember számba vesznek. Aki egyetemre jár az tudja hogy az esetek nagy részében, mindenki csak 1 a 100-ból. Még én is csak 1 voltam a százból amikor már 3fős óráim voltak, egy nagyon kis létszámú tagozatos és azon belül egy még kisebb létszámú szakirányon. Nagyon kevés tanárom volt, aki foglalkozott úgy úgy tényleg a diákokkal, akinek érdeke volt hogy te ezt tudd és aki embernek tekintett. Kevés volt, de azokat mai napig tisztelem, és minden szavukat úgy hallgatom, tanulom mintha szentírás lenne. De itt, megértik ha dolgoznod kell suli mellett (egyetemen szó szerint kiröhögnek, nem dolgozol, nappalis vagy, kapsz az egyetemtől pénz, csak kérdem én hogy maradjak életben havi 20 ezerből?), nem néznek rád nagyon csúnyán ha nem tudsz valamit és megkérdezed, hanem kisiskolás módon elmagyarázzák, és eddig egy óráról sem jöttem haza nyitott kérdésekkel. És pont ezért, nagyon régóta érzem azt megint hogy hahó, nekem van szabadidőm. Persze egyetem mellett is volt, mert csináltam magamnak, de azt úgy egy pár dolognak a rovására. És persze az se hátrány hogy a gyakorlati képzések, a szó szoros értelmében azok.

A társaságban is kellemesen csalódtam. Félte hogy kis friss érettségizett pávagyerekekkel leszek összezárva. És nem, velem egykorú értelmes emberek, akik nem mennek egyetemre(mert tényleg minek?:D), és szeretnének egy hasznos szakmát tanulni. s nem anyuci szoknyája alól szaladtak ki, és nem oda bújnak vissza órák után. Hanem szépen építgetik az életüket tégláról téglára miközben megszerzik az "a papírt".

A gakorai órák kicsit nehézkesek számomra, mert még mindig egy gyenge nő vagyok, aki fizikailag nehezen vitelez ki dolgokat. Zártszelvényt fűrészelni, kézi fűrésszel, úgy hogy előtte egy deszkát ne vágta ketté, kicsit megerőltető és nehéz volt. De majd belejövök.

Lényeg a lényeg, tetszik, élvezem, kezd kialakulni olyan dolog is ami "egyetemista koromban" sosem létezett, a bioritmus, és a tényleg szabad szabadidő.  Be fogom ezt is fejezni séa z egyetemet is. Csak még nem tudom pontosan hogyan, de ebben segítségemre lesz az a dolog hogy esti tagozat.